2009-10-16 09:32:01
Garbo Irodalmi ONLINE műhely
Mottó: A zseni tizenkilenc rész munka, egy rész
tehetség…
Goethe
Meggyőződésünk, hogy sok ígéretes tehetség lappang az
országban és határainkon túl. Olyan emberek, akik egy kis
támogatással értékes műveket alkothatnának, a maguk dicsőségére és
mindannyiunk lelkének-értelmének hasznára. Kiadónk elsősorban az
irodalomban jeleskedőket kívánja segíteni.
A GARBO KIADÓ egyik fontos feladatának tekinti a költői és
írói tehetség felfedezését, kibontakozásának segítését. Ezen belül
missziós tevékenységként végzi a 14 év alatti tehetséges gyermekek
segítését, bíztatását. A sérültséggel élők értékeinek
megismertetését, elismertetését fontosnak tartja.
Szinte naponta keresnek meg minket olyan kezdő szerzők (írók,
költők), akiknek munkáiban sok helyen felismerhető a tehetség
szikrája vagy csírája, azonban alkotásaik még nem eléggé érettek a
publikációra, de sok az olyan szerző is, akiknek műve már
publikációképes, de még nem teljesedett ki.
Mivel több úton lehet ugyanahhoz az eredményhez elérni, így
Kiadónk is többféle lehetőséget nyújt a tehetségek
kibontakoztatásához:
Azoknak számára, akiknek van egy írásművük, és szeretnék
megmérettetni, egy Szerkesztői értékelést kínálunk.
Azoknak, akik nem csak egy művüket szeretnék megbíráltatni,
hanem több alkotásukat is, valamint csiszolni szeretnék
tehetségüket, a Garbo Irodalmi Klub-ot szánjuk.
Azoknak, akik úgy gondolják, hogy művük publikálásra érett,
Irodalmi Pályázat-ot hirdetünk.
Címkék: publikálási lehetőség